Hajrá a Merkantil Bank Ligában: Nagy csaták a tabella elején és végén

2024. május. 04., 23:47   |    

Hajrá a Merkantil Bank Ligában: Nagy csaták a tabella elején és végén

A mostanival együtt még négy forduló van hátra a Merkantil Bank Liga 2023–2024-es idényéből, élesedik a harc a feljutásért és a kiesés elkerüléséért. A négy búcsúzóból egy már megvan: a Credobus Mosonmagyaróvár. A két feljutóból egy biztossá válhat vasárnap: ha a Nyíregyháza győz, a riválisok eredményétől függetlenül megváltja a helyét az OTP Bank Liga következő kiírásának mezőnyébe.

A Nyíregyháza más vasárnap bebiztosíthatja a feljutást az élvonalba, de a másik feljutó helyért nagy csata várható az utolsó fordulókban. Az 58 pontos Vasas, az 57 pontos ETO FC és a 55 pontos Szeged pályázik eséllyel az élvonalra, de egyik csapat formája sem az igazi, mindhárman két-két alkalommal vesztettek pontokat a legutóbbi öt fordulóban.

A bennmaradásért vívott harcban a fél NB II érdekelt, hiszen matematikailag még a felsőház második felének tagjai is búcsúzhatnának a másodosztálytól. Az más kérdés, hogy ők aligha lesznek az utolsó pillanatig veszélyben, és a már biztos kieső Mosonmagyaróvár mellett hat csapatnak igazán éles a hajrá. Közülük a Tiszakécskét és a Siófokot csak egy kisebb csoda menthetné meg a kieséstől, a PMFC viszont még könnyen elkerülhet a kiesőhelyről, a BVSC, a Budafok és a Csákvár pedig könnyen a vonal alatt találhatja magát, ha rosszul sikerül az utolsó pár forduló.

BFC SIÓFOK–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Vasárnap, Siófok, 17.00)

A Siófok a tizenhatodik helyen áll, hat pont a hátránya a már bennmaradó helyen lévő BVSC-vel szemben. A legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. Otthon legutóbb éppen a zuglóiak ellen nyert, előtte három mérkőzésen nyeretlen maradt. A Csákvár matematikailag még bajba kerülhet, de egy győzelemmel már biztonságból szemlélhetné az utolsó fordulók alsóházi csatározásait.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–BVSC-ZUGLÓ
(Vasárnap, Kozármisleny, 17.00)
A Kozármisleny figyelemre méltó eredményeket ért el az utóbbi időben, nagy valószínűséggel az ötödik helyen végez majd. A legutóbbi két meccsét megnyerte. Február 3. óta minden hazai bajnokiján győzött, a Kazincbarcika ellenit kivéve. A BVSC nagy harcban van még, elsősorban a PMFC-vel, a bennmaradásért. Október 29. óta nem nyert vendégként.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–GYIRMÓT FC GYŐR
(Vasárnap, Balmazújváros, 17.00)
A vasárnap lehet a nyíregyházi futball nagy napja, biztossá lehet a visszajutás az élvonalba. Ha nyer a Szpari a Gyirmót ellen, nem kell tovább számolni. Ha döntetlent játszik, az is elég, ha a Vasas és/vagy az ETO nem nyer. A Gyirmót a hatodik helyen áll, legutóbb veszített, de előtte volt egy jó mini sorozata. Idegenben a legutóbbi két meccsét megnyerte, de azért a Nyíregyházánál gyengébb riválissal szemben.

TISZAKÉCSKEI LC–FC AJKA
(Vasárnap, Tiszakécske, 17.00)
A Tiszakécske a sokadik „utolsó” szalmaszálba próbál belekapaszkodni. Az utóbbi hetekben bravúrokkal élesztgette a reményt, legyőzte a Kazincbarcikát és döntetlent játszott Angyalföldön a Vasassal. Hét pont a lemaradása a BVSC-vel szemben, csak a győzelem őrizheti az álmokat. Az Ajka az előző forduló záró mérkőzésén legyőzte a Nyíregyházát. A nyolcadik helyen áll, bármilyen fura, matematikailag még bajba kerülhet, de egy győzelemmel már úgy sem.

SZOMBATHELYI HALADÁS–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
(Vasárnap, Szombathely, 17.00)
A Haladás a legutóbbi három fordulóban nem tudott nyerni, csak hat ponttal előzi meg a már „rossz” helyen álló PMFC-t. Pályaválasztóként legutóbb, óriási meglepetésre, kikapott a Mosonmagyaróvártól. A Kazincbarcika a mezőny első felében áll, kilencedik. A múlt vasárnap fontos győzelmet aratott a Honvéd ellen. Idegenben február 11. óta csupán egyszer nyert (egyszer szerzett pontot…), Kozármislenyben.

ETO FC GYŐR–PÉCSI MFC
(Vasárnap, ETO Park, 17.00)
Az ETO harcol a feljutásért, azzal, hogy a Vasas botladozni kezdett, esélyt kapott. (Május 19-én egymás ellen játszik majd a két csapat Győrben.) Az ETO-nak a jelek szerint jót tett az edzőváltás, de csak egy csatát nyert a múlt hét végén, nem háborút. Pályaválasztóként legutóbb kikapott otthon a Szeged-Csanádot. A PMFC kiesőhelyen áll, bravúrokra lenne szüksége, az ETO-n kívül a Soroksár, a Budafok és a Szeged-Csanád lesz még ellenfele, Vendégként tavasszal nem szerzett még pontot…

SOROKSÁR SC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Vasárnap, Soroksár, 17.00)
A Soroksár a hetedik helyen áll, kényelmes helyzetben, a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett. A Mosonmagyaróvár elveszítette matematikai esélyét a bennmaradásra, becsületből játszik a hajrában.

BUDAFOKI MTE–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Vasárnap, Budafok, 17.00)
Mind a két csapatnak nagyon kellene a három pont! A Budafok a legutóbbi négy hazai meccsét megnyerte, de most lesz talán a legnehezebb dolga, pedig a listavezetőt is legyűrte, mégpedig emberhátrányban. Harminchat pontja van, néggyel több, mint a PMFC-nek. A Szeged-Csanád idegenben még veretlen a mostani szezonban, november 12. óta nem kapott gólt vendégként. Három pont a hátránya a második helyezett Vasassal szemben.

BUDAPEST HONVÉD–VASAS FC
(Hétfő, Bozsik Aréna, 20.00)
A Honvéd két győzelem után legutóbb kikapott Kazincbarcikán. Pályaválasztóként a legutóbbi három mérkőzéséből kétszer is négy gólt szerzett, de közben kikapott a Szeged-Csanádtól. A Vasas a legutóbbi két fordulóban nem nyert, de a második helyen áll. A két idegenbeli mérkőzése tűnik nehezebbnek a hátralévő programból, a Bozsik Aréna után két héttel Győrbe, az ETO-hoz hivatalos.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS